Szerelmes, torkos és gondoskodó – február a Dunyhában
Február az a hónap, amelyet talán a legkevésbé várunk az év során. Már épp elég a télből, akkor is, ha idén igazából nem jutott ki belőle nekünk, de már nagyon vágyjuk a tavaszt, a napfényt, a kirándulásokat. Viszont jó hír, hogy ezt a 28 napot már könnyű kibírni, sőt rengeteg jó dolog is vár ránk ebben a hónapban, például Adyligeten, a
Dunyha Vendéglő jóvoltából.
Kezdjük mindjárt a
gondoskodással. A hideg télben és azon kívül is szívet-lelket melengető kezdeményezéssel rukkol elő az étterem, amely családbarát jellege mellett a kutyabarát jelzőt is kiérdemelte, hiszen ide négylábú kedvenceinkkel az év minden hónapjában bátran megérkezhetünk, szívélyes fogadtatásra találunk. A Dunyha azonban ezúttal azokra a kutyusokra is gondol, akiknek nincs ilyen jó soruk, így takaró-gyűjtést indít. A kérés úgy hangzik, hogy a
Dunyhában lehet leadni takarót, plédet, pokrócot, törülközőt vagy egyéb textíliát, amely alkalmas lehet arra, hogy árva kutyák ideiglenes lakhelyét tegye melegebbé, otthonosabbá. Az akció kedvezményezettje a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete, akik 2006 óta mentik és segítik a kutyusokat Budapest II. kerületében, és a főváros budai vonzáskörzetében, Solymártól és Nagykovácsitól egészen a Pilisig illetve Csobánkáig. Ideiglenes befogadóknál és panzióknál helyezik el a talált és elveszett kutyákat, segítenek az igazi vagy az új álomgazdit megtalálni számukra. Munkájukhoz természetesen más segítség is jól jön, az egyesület honlapján minden információ megtalálható a kapcsolatfelvételhez, illetve az örökbefogadható tündéri kutyusok képe is itt nézhető meg:
www.pilisbudaikutyasok.hu .
A Dunyha Vendéglőben február során várják mindazokat a felajánlásokat, amelyek takaróval, illetve a fent említett tárgyakkal segítik a kutyák gondozását, és cserébe
minden adományozónak egy forró italt adnak ajándékba, teát, kávét, kakaót, forralt bort.
Évek óta hagyomány a
torkos csütörtökmegünneplése a magyarországi éttermekben. A torkos csütörtök régi magyar népszokás szerint igazából nem más, mint a farsang különleges napjainak egyike, amikor is a közelgő nagyböjt előtt ezen a napon megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni. Az újkori módi szerint ez a nap inkább arra alkalmas, hogy az 50 %-os kedvezménnyel igénybe vehető ételfogyasztásnak köszönhetően többen jussanak el étterembe és többeknek legyen módjuk kipróbálni, megkóstolni különlegességeket. A Dunyha Vendéglő idén extra figyelmességgel kedveskedik a vendégeknek: a hivatalos,
március 6-i dátum mellett február összes csütörtökjén, azaz 6-án, 13-án, 20-án és 27-én is 50 %-os áron fogyaszthatják a vendégek a Dunyha téli étlapjának különlegességeit. Ráadás ajándék, hogy egy nyereményszelvény kitöltésével minden vendég részt vehet egy sorsoláson, amikor is a hivatalos március 6-i alkalomra 2 fő teljes étel- és italfogyasztását nyerheti meg. Nem rossz ajánlat, ugye?
És még mindig nincs vége a februári meglepetéseknek! Bár sokan nem fogadják el az angolszász ünnepkörből meghonosított
Valentin-napot, a Dunyha úgy gondolja, hogy azért a szerelmeseket illik különleges ajánlatokkal várni, így
február 7. és 14. között igazi Szerelmes hét lesz a Dunyhában.
Külön menüvel kedveskednek a hölgyeknek és az uraknak, bár ízlés szerint természetesen bárki bármelyik ételsort választhatja, a desszert amúgy is közös lesz, csak úgy, mint a fogások mellé felszolgálásra kerülő francia pezsgő eper-jégkockákkal. A menü pedig a következő:
Női menü:
• Gyümölcsös libamáj terrin grillázzsal
• Melengető birsalmaleves fahéjhabbal és mandulapirítóssal
• Rozé libamell sült céklás rizottóval
Férfi menü:
• Bélszín carpaccio tökmagolajos rukkolával
• Konyakos erőleves fürjtojással
• Préselt császárhús rakott burgonya körettel és vargánya pecsenyelével
Közös desszert:
• Forralt boros Panna Cotta
Az igazi ráadás pedig itt is nyereményjáték segítségével érkezik: a szerelmes hét menüjét fogyasztó párok közül egy szerencsés megnyerhet egy ajándék éjszakát (szállást és reggelit) a Petneházy Clubhotel egyik hangulatos házikójában. Az ajándék éjszakáról február 17-én, e-mailben értesítik a nyertest, aki március 31-ig veheti igénybe nyereményét.
Bővebb információ az akciókról és az asztalfoglalásról a honlapon:
www.dunyha.hu